Vakcinás csalások, szevasztok

2021. január 05. 11:31 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Meg sem lepődünk, mikor aktuálisan az elosztás, az előkészített oltási terv menetrendje, a COVID-19 vakcinára való jelentkezés és hasonló dolgok vannak napirenden, addigra természetesen már ez az új csali van a csalók horgán, illetve keringenek ilyesmik nagy számban a neten.

A járvány kitörés óta több alkalommal is futott már a téma, illetve támadtak ezzel kapcsolatos intézményeket. Emlékezetes, a járvány kitörésének másnapján már maszkokkal kapcsolatos átverések terjedtek, nemlétező vagy túlárazott védőfelszereléseket kínáltak tömegesen weblapok és vaterás szerencsevadászok.

De mi is beszámoltunk arról a magyar nyelvű, a magyar kormány nevében írt kéretlen levélben érkező átverésről, amelyben a részletes személyes és banki információk megadása után kínáltak fel 150 ezer forintot ismeretlen csalók.


Ami még ennél is súlyosabb következményekkel járt, az az egészségügyi intézmények elleni tudatos, célzott támadások volt, gyakran zsarolóvírussal igyekeztek pénzt kizsarolni kórházaktól, kutatólaboroktól, illetve az adatlopási kísérletek is kiemelten zajlottak ezeken a helyeken.

Említhetjük itt az amerikai ExecuPharm gyógyszeripari óriáscéget vagy akár a csehországi Brno Covid-19 centrumát is, amelyek ransomware incidens áldozataivá váltak. De ezek mellett számos már kórház, egyebek közt németországi kórházak is áldozatul estek a tavalyi év végén, köztük például a Canton-Potsdam Hospital, a Gouverneur Hospital valamint a Massena Hospital is.

Most 2021-ben a vakcinával és oltással kapcsolatos spameknek jött el a szezonja. Ezekben a kéretlenül üzenetekben azonnali információt, a várakozási listában való "kedvezményes" előrébb jutást, vagy akár feketepiaci felár ellenében azonnali oltóanyagot ígérnek egyes darknetes oldalakon.

Ez utóbbinál a személyes adatok illetéktelen kezekbe juttatása és a kemény pénzlehúzás mellett még az egészségét, vagy akár az életét is kockára teszi az, aki ezzel a hamis vakcina ajánlattal mégis élni próbál.

Az oltóanyag-témával kapcsolatos csalások, visszaélés tömeges terjedése miatt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC), valamint az Interpol és az Europol is riasztást adott ki. A próbálkozások egy része adathalász támadások formájában valósul meg, amellyel a lakosságot célozzák meg.

Itt változatos csatornákon: e-mailben, SMS-ben de akár telefonhívások útján is megpróbálják becsapni az embereket, és rávenni őket részletes személyes adataik, és banki azonosítóik begépelésére, bediktálására annak reményében, hogy ezzel a várólistákon állítólag előrébb juthatnak.

Az FTC szervezet nyilvánosságra hozott adatai szerint 2020. december közepéig 275 ezer bejelentést kapott a járvánnyal kapcsolatos csalásokról és a személyazonosság-lopásokról. Az incidensekben érintett az áldozatok veszteségei pedig összességében elérték a 211 millió dollárt, ez mai árfolyamon nagyjából 62 milliárd forint, nem kis summa.

A csalások megelőzéséhez jól tesszük, ha a vakcinával kapcsolatos naprakész információkért inkább a saját országunkon belüli hivatalos forrásokhoz, illetve egyéni kérdéseinkkel egészségügyi szolgáltatónkhoz fordulunk. Emellett persze nélkülözhetetlen a számítógépünkön a naprakész védelmi szoftver, a frissített szoftverkörnyezet valamint az egészséges gyanakvás minden hasonló kedvezményes kéretlenül érkező - akár magyar nyelvű - ajánlat esetében is.

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2021.01.06. 08:25:53

Az Isten-mém elleni vakcina ingyenes és már járványszerűen terjed.

Trükkös "Mém" - Szórakoztató tudományfilozófia esszé felvezetője:

A memetika az eszmék darwinizmusa. Ez az írás viszont ideológiailag független, gondolkozni tudó embereknek szól. Aki nem esik ebbe a csoportba, annak nem is javallott olvasni, mert mentális problémákat okozhat.

Richard Dawkins evolúciós biológus Istent egy veszélyes elme vírusként, mémként határozta meg. A meghatározása részben helyes és bizonyított, olyannyira, hogy mára már a gyógymód is megvan rá.

A biológia és a genetika hajnalán a gének sokáig nem voltak bizonyíthatóak, csak logikai következtetésként léteztek, csak a megfigyelések alapján jutottak arra a tudósok, hogy lenniük kell. Aztán persze jóval később meg is lettek. Hasonlóan a mémekre, tehát az idegrendszeri vírusokra jelenleg csak közvetett módon van bizonyíték. Közvetlen nincs és lehet nem is lesz, hiszen az idegrendszerben információ áramlik és itt ugyebár az emberi agyban kellene kimutatni egy "vírust", ami eleve lehet, hogy csak pszichológiai folyamat. A memetika tehát nagyon leegyszerűsítve a biológiai vírusaink másolástani működésének az áthelyezése biológiai síkról pszichológiaira. Egy magyarázó példával:

A világjárványt okozó biológiai korona-19 vírusnak teljesen mindegy, hogy milyen vallású, vagy ateista, vagy nihilista, vagy milyen tanult, vagy tanulatlan embert, személyt fertőz meg. A lényeg az, hogy rávegye egy információs csomag újbóli legyártására és fertőzésre. Ez egy RMS genetikai száldarabka.

Az elme járványt okozó memetikai Isten vírusnak teljesen mindegy, hogy milyen vallású, vagy ateista, vagy nihilista,vagy milyen tanult, vagy tanulatlan embert, személyt fertőz meg. A lényeg az, hogy rávegye egy információs csomag újbóli legyártására és fertőzésre. Ez főként az Isten szó. ... de mi is "Isten" tudományosan?
süti beállítások módosítása