Különösen sebezhetők az idős emberek az online csalásokkal szemben. A csalók kihasználhatják e korosztály hiszékenységét, számítógépes ismereteik a hiányosságát, akik jóhiszeműek, és nincsenek felkészülve ilyen töméntelen mennyiségű csalási kísérletre.
A biztonságtudatosság egyfajta tudatos, előzetes ismereteken, tapasztalatokon alapuló óvatosság, gyanakvás. Hasonlóan a félelemhez, fontos hogy legyen, de a mértéke is fontos. Ha valakiben egyáltalán nincs félelem (épület tetejéről ejtőernyővel ugrál, biztosítás nélkül sziklát mászik, barlangi búvárkodásban leli örömét) az ugyanannyira lehet kiemelten kockázatos, mint aki mindentől akár ok nélkül is fél (pl. agorafóbia, bénító félelem a zsúfolt vagy zárt terektől).
Itt egy egészséges középút az optimális megoldás, az szolgál bennünket a leghatékonyabban.
A másik kiinduló pont a generációk kérdése, és most semmiképpen nem a szigorú határvonalakkal megemlítve ezeket. A Boomer, az X, az Y, a Z, az alfa generációk egy adott időszakban született emberek egy csoportját jelölik, amikre közösen az lesz jellemző, hogy milyen viszonyok közé születtek, és ez alapján mit tartanak szokásosnak, "normálisnak". Ezek a generációs címkék nem minősítések, nincs semmilyen negatív tartalmuk, és ami a legfontosabb, hogy nem életkort jelölnek. Az alfa generációsoknál például nem az számít, hogy most tizenévesek, hanem az 40 év múlva is alfa generációsok lesznek, akik egy adott technológia fejlődési helyzetbe születtek bele, és mit szoktak meg, milyen közös élmények a meghatározók számukra: milyen filmeket láttak, milyen könyveket olvastak, milyen viszonyok és lehetőségek voltak adottak a tanuláshoz, szórakozáshoz, utazáshoz.
Ez teljesen más lesz annál a csoportnál, akik még fekete-fehér, hétfői adásszünetes tévé időszakában töltötték a gyerekkorukat, és gyökeresen különböző például a mai tinédzserek között, ahol mindenki a kezében mobiltelefonnal közlekedik, a világban szabadon utazhatnak, 0-24-ben interneteznek. Ezek az élmények, körülmények, mozgató rugók nemhogy generációnként erősen különbözőek, hanem sokszor érthetetlenek, ismeretlenek is a többi másik életkori csoportnak.
És innen várjuk el azt, hogy abban mai világunkban, ahol szinte minden hivatalos és magán ügyünket, vásárlásainkat, kapcsolattartásainkat online intézzük, ahonnan percenként érkeznek támadások, átverési kísérletek a számítógépünkre, e-mailben, SMS-ben, élő hívásban, mindenki magabiztosan és biztonságtudatosan reagáljon ezekre.
A csalók pedig tudatosan kihasználják az idősek hiszékenységét, illetve egyes esetekben az öregedés okozta kognitívképesség-romlást.
Ebben a legfrissebb adásunkban ezt a témát jártuk körül, és a helyzet bemutatás mellett igyekeztünk praktikus tanácsokat is adni a hatékony védekezéshez, megelőzéshez. A Hackfelmetszők Podcast 23. idősek internetes biztonságával foglalkozó adását az alábbi linken lehet meghallgatni.
A korábbi, szintén IT biztonságról szóló podcast adások pedig itt találhatóak.