A nyári szünet idején a gyerekek több időt töltenek a neten, és ez kockázatokat jelent az online biztonság szempontjából is. A tizenévesek digitális jelenléte a szünetben megnő: online játékok, tanfolyamok és közösségi média töltik ki sokak napjait.
Az ESET tavalyi attitűdkutatása szerint az összes válaszadó negyede, de ezen belül minden második 16-29 év közötti fiatal azt mondta, nem tart semmilyen internetes veszélytől. Sőt, sokan ebben a korosztályban nem is használnak védelmi programot, mert úgy gondolják, maguk is ki tudják szűrni a gyanús dolgokat.
Sajnos a gyerekek sérülékeny célpontok, ha nincsenek felkészítve a digitális kockázatokra. Egy 15 éves fiú például egy ingyenesnek mondott játék bővítményt töltött le, de vele együtt egy zsarolóvírust is, ami titkosította a családi fotóikat és a fájlokat. Egy kamaszlányt egy ismeretlen fiú kezdett el bombázni üzenetekkel a közösségi médiában, majd pénzt és intim képeket követelt.
A rájuk leselkedő veszélyek igen sokfélék lehetnek, lássuk néhány jellemzőt a leggyakoribbak közül!
- Adathalászat: Hamis weboldalak és üzenetek segítségével próbálnak személyes információkat tőlünk kicsalni. Például egy igazinak látszó, de hamis Netflix számla linkje könnyen adathalász oldalra vezethet. Az így megszerzett adatok bankkártyás csalásra, identitáslopásra vagy zsarolásra adnak lehetőséget a támadóknak.
- Zsarolóvírusok: Titkosíthatják az iskolai anyagokat, családi fényképeket, minden fontos állományunkat. Súlyos következményekkel járhat, ha nincs megfelelő védelem az eszközünkön és hiányzik rendszeres biztonsági mentésünk.
- Rejtett kártevők: Illegális letöltések, torrentezés vagy hamis trójai appok révén kerülhetnek a gépünkre, telefonunkra. Ezek titkosíthatják a fájlokat, ellophatják az adatokat, sőt, akár az eszközünket is használhatatlanná tehetik.
- Közösségi médiás manipulációk és álprofilok: Kamu nyereményjátékok, kihagyhatatlan akciók, hírességek nevével visszaélő posztok adatlopáshoz vagy kártékony szoftverek letöltéséhez vezethetnek. „Ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az mindig legyen gyanús!” - a mondás messzemenően igaz. A romantikusnak tűnő, idegenektől érkező ismerkedési megkeresések pedig gyakran érzelmi manipulációra, zsarolásra irányulhatnak.
- Hamis munkaajánlatok és gyanúsan olcsó luxustermékek: Csábító ajánlatokkal célozzák a diákokat, ahol előre kérnek pénzt, vagy személyes adatokat gyűjtenek. Kamu webáruházakban pedig a fiatalok nemcsak pénzüket, hanem bankkártyaadataikat is elveszíthetik, ami további veszteséget okozhat.
Mit tehetnek ez ellen a szülők? Óriási szerepük lenne a felkészítésben: példamutatással és segítő tanácsokkal tanítsuk őket. Megint csak a teljesség igénye nélkül egy csokor a legfontosabb védekezési és megelőzési tippekből.
- Ne osszunk meg beazonosítható személyes adatokat, és sehol ne használjunk valódi nevükre utaló felhasználónevet.
- Jelszavak: Használjunk mindenhol erős, egyedi jelszavakat vagy jelmondatokat, kétfaktoros hitelesítéssel védve, és ami még fontos: ezeket sosem a böngészőbe mentsük, hanem mindig jelszószéfben legyenek biztonságosan tárolva.
- Bankkártya: Óvjuk banki adatainkat; online vásárláshoz csak virtuális kártyát használjunk, azt is korlátozott limittel. Legyen bekapcsolva az azonnali egyenleg értesítés, és az is jó ötlet, hogy a telefonos appban lefagyasztjuk a kártyát, amikor éppen nem használjuk.
- Webkamera: Ez is egy évek óta akut téma, kukkolhatnak bennünket észrevétlenül, ezért amikor nem használjuk, takarjuk le.
- Appok/beállítások: Rendszeresen ellenőrizzük az alkalmazások engedélyeit és a közösségi média adatvédelmi beállításait. Az appokat lehetőleg mindig a biztonságosabb hivatalos alkalmazás boltból, piactérről töltsük le.
- Frissítés/mentés: Tartsuk naprakészen az eszközeink szoftvereit és operációs rendszerét, készítsünk időnként biztonsági mentést külső adathordozóra.
- Védelmi szoftver: Ez ma már nélkülözhetetlen, minden eszközünkön használjunk megbízható gyártótól vásárolt védelmi szoftvert, ami kiszűri a kártevőket, fertőzött weboldalakat, gyanús linkeket, adathalász kísérleteket.
- Józan ész: A szoftveres védelem mellett a józan eszünket is használjuk! Gondolkodjunk, mielőtt kattintanánk, sose engedjünk a sürgetésnek. Ha kell, keressünk rá a neten a gyanús üzenetekre, így is leleplezhetjük a csalási kísérleteket.
- Wifi biztonság: Védjük a routerünket erős jelszóval, és rendszeresen frissítsük. Egy fertőzött eszköz az egész hálózatot sebezhetővé teheti. A mai modern útválasztókat telefon app segítségével gyerekjáték frissíteni.
A digitális világban való eligazodás mára ugyanolyan alapkészséggé vált, mint az olvasni és számolni tudás. Folyamatos tanulásra és éberségre van szükség, nemcsak a gyerekek, hanem a szülők részéről is. A digitális biztonság nem tanévhez kötött, egész évben szükség van rá, nyáron se hanyagoljuk el tehát!