Harcolni sokféleképpen lehet - mondta Obi-Wan Kenobi és ebben egy csöpp okunk sincs kételkedni. Eddig csak azt tudtuk, frissítsük használt programjainkat valamint operációs rendszerünket, és hogy kell-e vírusirtó, az egy percig nem volt kérdés.
A stílszerűen szomorkás - és kissé az "Egy óra múlva itt vagyok" Láng Vincéjét idéző válasz az lehetne: és mit nem hallgatnak le manapság? Érdekes dokumentumok kerültek ki, majd tűntek el, és jelentek meg ismét.
Az ESET ThreatSense szolgáltatása a felhasználó beleegyezése esetén folyamatosan adatokat gyűjt arról, hogy mely országokban milyen kártevők jelentek meg. Az adatok elemzése alapján képet alkothatunk arról, hogy hol és milyen kártevők keserítik meg mindennapi életünket. Nézzük, milyen következtetéseket vonhatunk le, mit olvashatunk ki a számok közül!
Terveink szerint egy igazi különlegességgel jelentkezünk mostantól, minden hónapban közreadjuk az előző időszak tíz legelterjedtebb kártevőinek listáját. De hiszen ez eddig is így történt, akkor hol itt a különlegesség?
Mai hírként olvasom, hogy megjelentek a január eleje óta várt hibafrissítések a ClamAV víruskeresőhöz. A kártevőkészítők számos esetben előszeretettel intéznek támadást, keresnek gyenge pontot a védelmi eszközökben, szinte minden vírusvédelmi szoftvernél kellett már rendkivüli programfrissítés keretében - zömmel puffertúlcsordulási hibák miatt - javítást kibocsátani.
Koyaanisqatsi - ha mond ez valakinek valamit, jó régen láttuk már a mozifilmet. Sok mindenre fel vagyunk készülve, úgy érezzük, minket már nem érhet meglepetés, ám végül kiderül, van lejjebb. A mai hírben azt olvashatjuk, (tisztára mint hogy a suszter cipője lukas) hogy az AVSoft Technologies antivírus letöltő oldalát is megfertőzték kártékony IFRAME kóddal, és ettől kezdve kártevőket töltöttek le a látogatók - igaz, ez az eset Indiában történt.
Sokszor és sokat vétkeznek ellenünk a számítógépes bűnözők gondolattal, szóval és cselekedettel, nekünk viszont a "mulasztással" szóval kapcsolatban akadhatnak restanciáink, pedig többnyire elegendő lenne néhány ökölszabályt betartani, és jelentősen minimalizálhatnánk a károkat. Vajon miért nem tesszük? Ez egyelőre rejtély.
Kicsit ünnepi, kicsit emlékező, de jelent és a jövőt sem elfelejtő post gépelődik ezekben a pillanatokban. 47 éves lettem én, meglepetés e költemény blogbejegyzés. Kicsit olyan visszagondolni erre a nem is oly távoli múltra, mint mikor Al Bundy azt mondja: "Gondolj bele fiam, mi annak idején még óvszer nélkül szeretkeztünk!".
Akár, na persze! Ha bankban járunk, jól ismerjük már ezt: a THM akár - és itt a plakáton, vagy prospektusban egy hihetetlenül és valószinűtlenül alacsony értékű százalék következik. Persze igazából nem is a nyelvészkedés okán jön a képbe a dolog, hanem hogy ekkora ostobaság is elhangozhat, és szintén nem kevésbbé szomorú, hogy valószínűleg olyan is akad, aki mindezt el is hiszi. Persze, ha már nyelvészkedés, akkor az "e-maillel" szót két l-lel illett volna írni...
Tegnap találtam egy zseniális kommentet az Index fórum MLM tapasztalatok című szobájában, és mivel volt némi kapcsolat a korábbi Dubai MLM cikkel, beírtam oda hozzászólásként. Éjszaka azonban revideáltam a nézeteimet, és rájöttem, megér egy önálló cikket is.
Szinte idilli állapotot mutat, ha kicsit visszaevezünk a múltba, és a Magyar Elektronikus Könyvtárból is elérhető "Víruslélektan" című könyvben lapozgatunk. Az 1990-ben kiadott írásban "mindössze" 5-6 ezer közé eső vírus mennyiségből kimazsolázott érdekességekből kapunk ízelítőt, leírásokat, háttérinformációkat.
Úgy tűnik, egyre sűrűbb szárnypróbálgatásokkal kísérleteznek a spamküldők az IWIW-en is ontani a felesleges, idegesítő és főleg KÉRETLEN leveleiket. Az elkövetők nyilván számolnak vele, hogy egy nick csak egy ilyen akcióra elég, de valószínűleg gondoskodnak egyre újabb és újabb profilokról, az üzemeltetők pedig a kitiltáson kívül látszólag nem tesznek semmit. Írtunk ugyan levelet az adminnak, de egyelőre nem reagáltak, ha esetleg később mégis lesz válasz, betesszük majd egy kommentbe.
Több alkalommal is beszámoltunk már feltört, eltérített weboldalakról, amelyek máshova irányítottak, vagy kártevőket töltöttek le a felhasználók gépeire. A nagyobb látogatottságú oldalak is egyre jobban felkeltik a rossz oldal érdeklődését, a MySpace, a FaceBook közösségi portálok, a baseball és hoki liga weboldalai után most egy furcsa technikai malőr következtében az O'Reilly Media által birtokolt Perl oldalra járt rá a rúd.
Alig másfél nap telt csak el, hogy az F-Secure blogban írtak a StormWorm újabb felbukkanásáról, mi is megkaptuk, több példányban is. Az angol nyelvű levél "Dance of Love" tárgysorral és egy IP címet tartalmazó linkkel érkezik, és rákattintani nem javasolt.
Mai No komment rovatunkban egy minőségi spamet mutatunk be, lehetne a címe akár helyesírás rulez! is. Ha esetleg valaki érti, hogy miért, hogyan és egyáltalán, az ne kíméljen bennünket, jelentkezzen és ossza meg velünk, miről szól ez a "linkehagyott" kéretlen levél.
Dubai a világ nyolcadik csodája: az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városa. Olajkincsének köszönhetően hihetetlen felvirágzás jutott osztályrészéül: hatalmas luxusvillák, fényűző szállodák, de jó is ilyen rohadt sötét, ködös télen ábrándozni, másokat hülyének nézni, nomeg spameket kilóra küldözgetni...
A számítógépes biztonság területén többnyire pont nem azok szorulnának több segítségre, akik egy ilyen blogot is rendszeresen olvasnak, hanem azok, akik egyáltalán nem is sejtik, hogy veszélyben vannak, és persze fogalmuk sincs, hogyan védekezhetnének.
Jó húsz éve, amikor a világ még nem TV-re, hanem a Kossuth rádióra ébredt, nagyon szerettem Havel József párizsi kiküldött tudósító reggeli jegyzeteit, szellemesek voltak. Emlékszem volt egy rész, aminek az volt a címe: Párizsban a kakasok ma korán keltek. Fentnevezett hölgy talán már ekkor is rádiót hallgatott, esetleg olvasta a Három kismalac című alapművet, és ennek hatása alatt már hajnali 3:40-kor kiment a répaföldre, akarom mondani ismeretlenül és KÉRETLENÜL beterítette jópár IWIW-es emberke postaládáját csúnya spamjével.
Leáldozóban az email mellékletben érkező vírusoknak, lassan már a bejglisütésben megőszült nagymamák, és az alkalmi számítógép használó tisztes háziasszonyok is fújják, hogy ezekkel vigyázni kell. A weboldalakon, bannerekben közlekedő kártékony kódokkal való együttélést, védekezést most tanuljuk, de van itt még egy érdekes terület, a hackelt, feltört, nem gyári, ismeretlenek által készített szoftverek világa, ami sok érdekes kérdést felvet. Most az iPhone firmware esetében azt, hogy mi történhet, ha valaki az iPhone 1.1.3 frissítést letöltötte az internetről.
Csekélységem eddig sem jeleskedett a bannerekre való kattintgatás frontján, nagyjából egy kezemen meg tudom számolni az elmúlt évekre vonatkozó ilyen eseteket, de hát állítólag az ilyen emberekre is szükség van, ellensúlyozni kell a statisztikákat. (No meg Murphy szerint minden jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának.) A mondanivaló jelen esetben az lehetne, hogy akik nem ennyire szélsőségesen szakadárok és elutasítóak az ilyen szimpatikus hirdetési formákkal szemben, azoknak nehéz idők jönnek: fellendülőben vannak a neves webhelyeken előforduló, rosszindulatú kódokat terjesztő bannerek.